Veszprém Volley
A Veszprém Röplabda Klub 2017-ben alakult és kezdett utánpótlás csapatokat versenyeztetni az országos bajnokságokban.
2017-ben már el tudtunk indulni a bajnokságban 5 lány és 3 fiú utánpótlás együttessel, a második évben, a tömegesítésnek köszönhetően nőtt a létszámunk, és a Veszprém Volley nevű szakosztályunk négy csapattal szerepelt a lány mezőnyben. 2018-ban összesen így már 10 lány és fiú utánpótláskorú csapatot indítottunk, több mint 100 játékossal. A 2020/2021-es évadban a Veszprém RK és a Veszprém Volley összesen 24 együttest versenyeztetett, ez mintegy 200 fiatal röplabdázót jelent, és továbbra is abban bízunk, hogy a létszámunkat növelni tudjuk.
A fiatalokat 12 edző készítette fel és versenyeztette több helyszínen, főleg az iskolákban voltunk jelen. Nagy előrelépés lesz számunkra, hogy a Magyar Röplabda Szövetség által megítélt TAO-támogatásnak köszönhetően saját csarnokot építhetünk, ami a tervek szerint egy éven belül átadásra fog kerülni. Ennek köszönhetően pedig tovább tudjuk növelni az edzésszámokat. Jelenleg a terem-elfoglaltságok miatt még korlátozottak a lehetőségeink.
Az elmúlt évek sikerei után, még komolyabb terveket fogalmaztunk meg magunknak.
Klubunknál vállalt edzői szerepet Fésüs Irén - a magyar női röplabdázás ikonikus alakja - akinek neve garancia a sikerre. Fontos a saját edzőink képzése: elsőként a legkisebbekkel foglalkozó szakembereink tudását szeretnénk gyarapítani, és ezáltal már a legfiatalabbak edzései is hatékonyak lesznek hétről hétre.
A 2021/2022-es szezonban elindítottuk NB II-es felnőtt női csapatunkat a bajnokságban, melyet Fésüs Irén és Czeglédi (Szelle) Dóra irányít.
Fésüs Irén
Az egyetlen szakember aki edzőként háromszor, saját nevelésű játékosokból álló csapattal eljutott az első osztályig. Több szakmai anyagot is készített a rölplabdázás techikai elemeinek oktatásáról, amik a Magyar Röplabda Szövetség honlapján a mai napig megtekinthetőek.
A 28 év után újra Európa-bajnokságra kijutó és 2015-ben Európa Ligát nyert magyar női röplabda válogatott csapatából 4 játékos az ő nevelése.
Lánya (Király-Tálas Zsuzsanna), aki szintén az ő nevelése, Magyarország első számú feladó játékosa, a magyar női röplabda válogatott alappillére, többszörös magyar bajnok, magyar kupa győztes, Európa-liga győztes.
Edzői pályafutása:
- 1994-2011-ig a MÁV Előre női röplabda csapatának utánpótlás és felnőtt edzője.
- 2002-ben fiatal-sajátnevelésű versenyzőkkel bajnokságot nyert az NB II-ben.
- 2005-2006-os tanévben III. korcsoportos röplabda diákolimpián országos I. helyezést és a Legjobb edzőnek járó különdíjat ért el,
- IV. korcsoportos röplabda diákolimpián országos II. helyezést ért el.
- 2006-2007-os tanévben IV. korcsoportos röplabda diákolimpián országos I. helyezést és edzői különdíjat ért el.
- 2007-2008-as tanévben IV. korcsoportos röplabda diákolimpián országos I. helyezést és edzői különdíj tulajdonosa ért el.
- 2009-2010-es szezonban a MÁV Előre NB I-es női röplabda csapata, az ország legfiatalabb együtteseként az előkelő IV. helyezést szerezte meg a magyar extraliga bajnokságban. „Az év legjobb női felnőtt edzője” címet nyerte el a Magyar Röplabda Szövetségtől.
- 2010-ben „Az év legjobb női felnőtt edzője” címet nyerte el a Magyar Röplabda Szövetségtől.
- 2011-től a BSE felnőtt női röplabdacsapatának vezetőedzője.
- 2012-től Székesfehérváron a MÁV Előre női röplabda csapatának utánpótlás és felnőtt szakmai vezetője.
- 2015-ben a Magyar Röplabda Szövetség MAGYAR RÖPLABDÁZÁSÉRT EMLÉKÉRMET adományozott a ”röplabdasportban végzett kiváló tevékenységért”.
- 2016-ban tanévben III. korcsoportos röplabda diákolimpián országos I. helyezést és edzői különdíjat ért el.
- 2017-ben a III. és a IV. korcsoportban röplabda diákolimpián országos I. helyezést és edzői különdíjat ért el.
- 2017-ben U15 és U17 Országos bajnokság I. helyezés.
- 2017-ben „Az év legjobb női utánpótlás edzője” a Magyar Röplabda Szövetség címét nyerte el.
- 2018-ban Székesfehérvári MÁV Előre felnőtt női röplabda csapatával veretlenül NBII-es bajnokságot nyert.
- 2018-as tanévben IV. korcsoportos röplabda diákolimpián országos I. helyezést (harmadik egymás utáni évben) és edzői különdíjat ért el.
- 2020-tól Budaörsi DSE NBI-es felnőtt csapat és U21 utánpótlás női csapat edzője
- 2021-től a Veszprém Röplabda Klub és Veszprém Volley utánpótlás szakmai igazgatója és az NB II-es csapat vezetőedzője.